Kedves Olvasók!
Régóta dédelgetett vágyam válik valóra az Ön által kézben tartott magazinnal, szponzorainknak (Coloplast A/S Magyarországi Képviselet és Meyra-Ortopedia Kft.) köszönhetôen. Jómagam 39 éve vagyok gerincsérült és immár 13 éve, hogy az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Paraplég osztályára járok révészként,heti rendszerességgel.
Örökzöldként jelentkezik a gerincsérültek körében a probléma, nevezetesen a hiteles, pontos, konkrét és szakszerû információ hiánya. Szándéka szerint ezt a hiányt igyekszik pótolni a magazin, legjobb összegyûjtött tudása révén. A cikkeket sérültek, vagy olyan szakértôk írják, akik az adott témakörben jártasak, abban dolgoznak, vagyis bennfentes érintettként hitelesek. Ahogy a mondás tartja „nem halat, hanem a halfogáshoz hálót” kíván adni ez a kiadvány.
A lap számai ingyenesen elérhetôek, és szeretnénk hallani az Önök véleményét is azzal kapcsolatban, hogy a bevezetôben említett célkitûzéseinket mennyiben sikerült megvalósítanunk ezzel a bemutatkozó számmal. Várjuk leveleiket, hozzászólásaikat, és jó olvasást kívánunk!
Harmath János
November végén megjelent a harmadik szám is (ez az utolsó szám ebben a formában). A borítóra kattintva bármelyik szám letölthető.
IWIW tagoknak elérhető az ÉPKÉZLÁB olvasói klub is a közösségi portál klubjai között!