Egy komoly cég (pl. Meyra) alkalmazottai mindig segítőkészek és komoly ember módjára viselkednek. Már amikor mindenki látja őket. Persze vannak rejtett emberi (gyermeki) vonásaik is és nem mindig halál komolyak :-)
A Holland testvérvállalatunk honlapján megtekinthető a Meyra hókotró.
Hihetetlen módon változik a segédeszköz piac, a cégek kínálata és természetesen az Ügyfelek (Önök) igénye. Ma ezt csak úgy tudjuk kiszolgálni, hogy új raktár után nézünk, ami akkor is nyitva van, ha mi esetleg nem, vagy éppen nem tudunk kiszolgálni.
Ez egy nagy kaland, mert van mindenféle a kínáltban: hipermodern, 1000 nm feletti, 6 m magas és olyan kicsi is, ahol le kell hajolni a bemetelhez, az udvara pedig megközelíthetetlen és beázik. A legjobb eddig az volt, ahol a nem túl bizalomgerjesztő közegben az udvarban fémhuladék átvétel is működött. Gondolkodtam rajta, vajh csak bepakolni kell-e egyszer a raktárba....
Szép feladat, jót találni, ami Önöknek is, nekünk is megfelel. Egyben azt jelzi, Önöknek köszönhetően fejlődünk: lassan, lépésről-lépésre, de haladunk.
Aki pedig ezzel foglalkozik, vagy tud valamit, annak akkor ez felhívás is: Raktárat keresünk!!
(A IV. kerületben a Megyeri út / Külső Szilágyi út környékén nem lakást, hanem száraz, kamionnal, teherautóval megközelíthető, parkolható és logisztikával elátott földszinti raktárat.)
Kedves Vásárlóink és Ügyfeleink jóvoltából az idén 15 évesek lettünk.
Mi sokszor elmondtuk, szerintünk a hátrányok akarattal és jó eszközökkel lekűzdhetők. Most Önökön a sor, hogy ezt egy nyilvános fotópályázaton keretein belül be is mutassák a széles nagyközönségnek, az érdeklődőknek.
A fotópályázat honlapján egy felhasználói névvel és élő e-mail címmel lehet regisztrálni és fényképeket feltölteni(ez független a hírlevél regisztrációtól). A részletes pályázati kiírás és feltételek is >>itt<< találhatóak.
Fogyatékosokért fordulnak az Ab-hoz a civilek - 2010-04-10 20:47:00
Nyolcvanezer, gondnokság alatt álló értelmi fogyatékos ember helyzetén javítana, ha már május 1-jén hatályba lépne az új polgári törvénykönyv (Ptk.) - mondta a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány magyarországi munkatársa pénteken Budapesten, az Alkotmánybíróság (Ab) épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
A cikket illusztráló kép ugyan nem értelmi fogyatékost mutat, hanem egy Meyra aktív krekesszéket használó Személyt.Ebből is érzékelhető, hogy a hazai sajtó a fogyatékkal élők nagy csoportját egyben kezeli a fogyatékosság jellegétől, sajátosságaitól függetlenül. Reméljük ez azért lassan változni fog.
Ezúton szeretnénk sajnálattal tájékoztatni minden érdeklődőt és érintettet, hogy a REHA HUNGARY 2010. május 7-8-án elmarad.
Ennek oka több összetevős, jelentős mértékben hozzájárul a témában megkeresett cégek érdektelensége, a gazdasági helyzet, illetve a közelgő választások miatt várható társadalmi helyzet is, amennyiben nem tudjuk még abban az időszakban kik lesznek a felelősök a rehabilitációs területekért.
Reményeink szerint 2011-ben, hagyományosan az Esélyegyenlőségi Nappal, ismét megkezdjük a szervezést, amivel kapcsolatban időben és részletesen tájékoztatjuk majd Önöket is.
Budapest, 2010. március 23.
Tisztelettel,
(itt név állt, de kivettem)
osztályvezető
MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
1051 Budapest, Nádor u. 36.
Kedves Jogalkotó! A fentiekből is látható, mit jelent a reklámtilalom, és menyi pénz van még a gyógyászati segédeszköz ellátásban.
Segédeszköz ellátás és az Alkotmánybíróság - 2010-03-19 11:27:53
Újból az Alkotmánybírósághoz fordulnak a gyógyászati segédeszközök forgalmazói
Ismét az Alkotmánybírósághoz fordult a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ); a gyógyászati segédeszközök forgalmazóit képviselő szervezet azt szeretné elérni, hogy emelhessék 2002 óta változatlan áraikat és térítési díjaikat - közölte Mezei Zoltán, a FESZ társelnöke. Minőségi ellátást végezni és szolgáltatást, tanácsadást nyújtani nem lehet nem létező árrésből.
A szövetség csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: beadványuk azt célozza, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a "biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól" szóló törvény egyik bekezdését.
A FESZ azt kifogásolja, hogy a paragrafus értelmében a forgalmazók január elsejétől lényegében nem térhetnek el a 2002 óta változatlan áraktól és térítési díjaktól. Mezei Zoltán elmondta, a szabályozás ahhoz hasonló, mintha a BKV továbbra is csak a 2002 januárjában érvényben lévő 106 forintos árért értékesíthetné a vonaljegyeket.
Hozzátette: 2002 és 2007 között ártárgyalás nem volt és új termékek sem jelentek meg a gyógyászati segédeszközök piacán, azóta pedig 300 ezer forintot kell befizetni az áremelési kérelem beadásához, illetve 700 ezer forintot a regisztrációs kérelemért.
Mivel több mint háromezer tétel esetében változatlanul a 2002-es árak érvényesek, a forgalmazók a magas költségek miatt képtelenek árváltozást elérni - mondta Mezei Zoltán.
A szövetség társelnöke arra is kitért, hogy a szabályozás az ellátás biztonságát veszélyezteti, miután számos eszközhöz lehetetlen a nyolc évvel ezelőtti beszerzési áron hozzájutni.
A FESZ legutóbb februárban fordult az Alkotmánybírósághoz, akkor a gyógyászati segédeszközökre vonatkozó tájékoztatási tilalom feloldását kezdeményezve. Döntés még nem született.
Mindenki azt szajkózza (mondja, írja, kommunikálja, darálja, nyomja), a közösségi médiáé a jövő, vagyis a 2010-es év. Nem szeretnénk lemaradni, ezért belehúztunk és elkezdtünk twittrezni. Tehát itt elérhetőek vagyunk
A blogba szinte mindig személyes véleményem került, illetve eseményekkel kapcsolatos megjegyzéseim. Most - az év vége közeledtével - kicsit levetem ezt a szarkasztikus stílust, és az összes kedves Olvasónknak
Boldog Új esztendőt kívánok,
a Meyra-Ortopedia Kft. csapata nevében.
A 2010-ben várható váltosokról, tudnivalókról január 1. hetében tájékoztatjuk Hírlevél olvasóinkat, majd - bevett menetrend szerint - ezt követően egy héttel a blogra is felkerül az összesített tartalom.
Nyomás vagy átalakítás alatt? - 2009-11-20 21:06:07
Ha valami az ember számára érthetetlen dolog történik, általában felmerülnek a kérdések:
- miért velem?
- egyáltalán kinek jó ez?
Mi régóta morfondírozunk ezen, ha a gyógyászati segédeszköz ellátásról beszélünk, és különösképp január előtt ez megint aktuális. Miért jó az, ha valami lezuhan, ahelyett hogy szárnyalna?
Miért befolyásolja (befolyásolhatja) egy vélhetően szűk érdekcsoport hártrányosan több tízezer Felhasználó, és néhány ezer forgalmazásból élő ember életét?
Sok mindent lehet változtatni és kell is, de mindezt úgy kellene megtenni, hogy a gép ne zuhanjon le közben, mert törött szárnnyal és sérült utasokkal, pilóta nélkül már nem lehet újból felszállni.
Már írtunk a nagy port felvert augusztus 16-tól hatályos gyógyászati segédeszköz rendeléssel kapcsolatos kérédésekről, most egy kis kiegészítést fűzünk a témához.
Bár többé-kevésbé nyilvánvaló volt, hogy a megtakarítás a valós szándék, erről inkább kevesebb szó esett, főleg a hasznosság elvén alapuló újraelosztást emlegették.
A szakma többször kiemelte, hogy hosszútávú koncepció, az idősügyi stratégiához való kapcsolódás nélkül ez nem sokat ér.
Szakmai kompetenciákat kaptak a háziorvos kollegák, csak a kompetenciára (gyógyászati segédeszköz rendelés) nem készítette fel Őket senki. (Itt jegyzem meg: mi már készülünk egy 2010-es pontszerző továbbképzéssel a szakdolgozói kör részére!)
A családtagokra, szállító szolgálatoktra nagyon nagy teher tevődött a többszörös beteg utak miatt.
Sokan mondták, mondtuk mi is, a betegek zsebét jobban meg fogja terhelni, mint ahogy azt tervezték, ui. a beteg nem 6 évig tartó havi 100,- Ft költség növekedést érez, mikor kivált egy kerekesszéket, hanem egyszeri 6.000,- Ft-osat. Ez persze más tartós használatú eszköznél is így van.
Túl sok paraméter változott ahhoz, hogy a rendszer kiszámítható legyen, így igazából a jól bevált "kézi-vezérléses" rendszerhez hasonlít.
Látható ez az OEP havi jelentéséből is (diagramm fenn), ahol nem szépen beálló csökenés, hanem zuhanás látható.Mindez úgy, hogy az ellátó rendszer terhelése nem csökkent. A teljes tanulmány letölthető itt.
De ne aggódjanak, a Minisztérium már dolgozik a januári változásokon! Sőt a munka változat ki is jött! Erről majd legközelebb!
Egy kis személyes hangú bejegyzés - 2009-10-15 20:41:27
Van egy volt Kolleganőnk, aki nem találta meg nálunk számításait és elköszönt tőlünk. Utána elment egy rövid időre a konkurenciához, ahol szépen elmesélt rólunk mindent, akik ezt meg is "köszönték" és elbúcsúztak tőle. Ez eddig tipikus multis mese.
Azért időnként hiányzunk Neki, mert vagy sms-t ír, vagy e-mail-t. Olyan Rá jellemzőt.
Múltkoriban olyat, amelyben felhívta a figyelmünket arra, hogy jó lenne, ha a kerekesszékek "vakargatása" helyett valami jövedelmezőt csinálnánk. Ja, akkor azért szóljunk Neki is.
Nem szoktam ilyesmit kiteregetni, de ez leverte nálam a biztosítékot s úgy gondoltam, mérges válasz szavak helyett inkább megosztom mindenkivel (személyiségi jogok tiszteletben tartásával).
A dolog csak azért zavart, mert hiszem, hogy a segédeszköz ellátásból tisztességesen meg lehet élni, de amúgy nem az nagy biznisz, amire a mai fiatalok vágynak. Azért nem, mert fel kell építeni a piacot, jó termékekkel, okos munkatársakkal, szervíz háttérrel, célzott marketinggel és el kell nyerni a leendő Vevő bizalmát. Ez pedig munka, sok-sok erőfeszítés, ami ma nem sikk, mert a (rossz!) példák mutatják, ma szinte következmények nélkül lehet másokat lenyúlni és gyorsan nagy pénzt leakasztani. Mármint, ha valakinek ez nem okoz lelkiismeret furdalást.
Én büszke vagyok rá, hogy a Csapatom hisz a munkájában, a megszerzett tudásában és abban hogy a Rászorulókat el tudjuk látni nekik megfelelő eszközökkel. Így nem bánom, ha az elmegy, aki nem ide való. Sőt most már örülök.
Mert ahhoz, hogy az Ön bizalmát megőrizzük és Önt ügyfeleink között tudhassuk, az elhivatottság mellett kell a tisztelet is.
"közép-, vagy (első diplomája megszerzéséhez) felsőfokú képzésben vesz részt, és/ vagy -részmunkaidőben foglalkoztatott, és/vagy - kiskorú gyermeket nevel"
Az augusztus 15-én bekövetkezett változások óta állíthatjuk: aktív kerekesszék csak annak jár, aki aktív munkavállaló.
A szándék dícséretes, azt támogassuk, aki részt vesz a közterhek teherviselésben, vagy társadalmilag hasznos dolgot művel (gyereket nevel, tanul). Egy szolidáris országban azonban ez és így nem lehet cél, ugyanis, ha szó szerint nézzük:
aki nem tanul, és nem foglalkoztatott, annak nem jár. Pont.
Tehát ha egyéni vállalkozó (aki nem foglalkoztatott), netán teljes időben foglalkoztatott (pl. Call-centerben), esetleg csak hasznos társadalmi munkát végez heti rendszereségel (pl. Révész, Egyesületi vezető) stb.), hovatovább 19 éves egyetemista gyereke van, akit egyedül nevel, annak ebben a rendszerben nem sok minden terem.
Egyelőre keressük a lehetőségeket, a társadalmi kapcsolatokat, hogy ebben a témában kedvező (azaz kevésbé diszkriminatív) változás álljon be!
Addig is kérdéseikkel, a helyi orvosi team-ek elérhetőségével, rendelési idejével kapcsolatban forduljanak hozzánk bizalommal!
Csütörtökönként - az Önök kérésére - meghosszabbított nyitva tartás!
Segédeszköz változások augusztus 15-től - 2009-08-16 22:54:08
Nyári rendkívüli blog - Lista változás után
Sok helyen felröppent a hír, változik a gyógyászati segédeszközök támogatása, ugyan ez csak augusztus 16-tól következett be, de igen jelentős mértékben, a szakmai módosító javaslatok többségének figyelmbe vétele nélkül.
A teljesaktulis gyse listaletölthető (a szeptember 1-től aktuális változat) honlapunkról.
Ez azt jelenti, hogy támogatások szűntek meg, támogatási mértékek változnak (főleg csökkenek) és az ingyenesség sok termékkörnél megszűnt. Erről a Mozgássérültek hivatalos oldalán (MEOSZ) is olvashatott.
A kerekesszékes felhasználókatérinti, hogy:
a standard kerekesszék kihordási ideje nő a korábbi 60 hónapról, 72 hónapra, azaz 5 helyett 6 évre szól, ezért javasoljuk nézzék meg, milyen típust választanak, mert nagyon sok a hazai piacon a műanyag alkatrésszel telezsúfolt távol-keleti "csoda", melyet a gyártó is maximum 3 évre tervez.
változnak a standard kerekesszék támogatási kulcsai is, (80%-ra csökken), azaz a júniusi bruttó 12.042,- Ft térítési díj helyett 16.056,- Ft-ot kell fizetni, miközben a termékek ára 6 éve változatlan! (KGY nem változik)
szobai elektromos kerekesszék, támogatása nő (90%-ra), így a fizetendő csökken a korábbi 113.850,-ről 79.063,- Ft-ra (KGY nem változik)
utcai elektromos kerekesszékeknél, a támogatás növelkedése miatt szintén térítési díj csökkenés várható, 91.875,- Ft-ra (KGY nem változik)
a már 1 hónapja rendelhető aktív kerekesszékek kihordási ideje is nő 6 évre, továbbá általános támogatása 80%-ra csökken, így nem KGY-os személyeknek a térítési díja 142.500,- Ft-ra. Ez azért érdekes, mert az aktív életet főleg munkaviszonnyal rendelkezők esetén támogatnák, akik legtöbbször nem KGY-osak, hiszen van jövedelmük és nem szociálisan rászorulók.
Jelentősen változik a feliratások helye, hiszen szakorvosi team-hez kötik, így gyakorlatilag Budapest és Debrecen lehet elektromos kerekesszékek, mopedek és aktív székek esetén az a két város, ahol erre lehetőség lesz. Gondolom, ez meg az esélyegyenlőség érdekében alakult ki...
Megszűnt a kerékhátrahelyező adapterek támogatottsága, azaz amputált betegeknek sem lehet felírni! A telefonon kapott tájékoztatás szerint szakmailag (!!!!) nem indokolt a támogatás. Sejtem, hogy a döntést hozók közözött egy combamputált sincs, mert akkor tudná, milyen veszélyes enélkül egy kerekesszékkel átmenni egy kis küszöbön. Ha a delikvens összetöri magát, az az ő baja, bár szerintem a műtét tetemes költségei ugyanazt az E-Alapot fogják terhelni, ahol most ezzel megtakarítottak.
Az ápolási eszközöket és járást segítő eszközökethasználókatérinti, hogy:
botok, könyök- és hónaljmankók, háromlábú botok, járókeretek, guruló járókeretek esetén csökken a támogatás (nő a térítési díj változatlan ár mellett!) változnak a felírás szabályai, kizárólag a beteg háziorvosa írhat fel, a következők javaslatára: traumatológus szakorvos, ortopéd szakorvos, rehabilitációs szakorvos, reumatológus szakorvos, sebész szakorvos, érsebész szakorvos, neurológus szakorvos, idegsebész szakorvos, gyermeksebész szakorvos, geriáter szakorvos. Ez azt jelenti:
1. Menj el a háziorvosodhoz, kérj szakorvosi beutalót,
2. Kérj időpontot, (ha szerencséd van néhány hónap múlva kapsz),
3. Menj el ahhoz a szakorvoshoz, ahol már százan várakoznak a folyóson és egy betegre 2 perce jut. Ha bejutsz, akkor kapsz egy javaslatot.
4. Menj vissza a háziorvosodhoz, aki felírja az eszközt.
5. Menj vissza a segédeszköz boltba és váltsd be a vényt.
kapaszkodók, korlátok esetén a fent leírtakkal azonos a helyzet
WC magasítók esetén szintén ez a helyzet, a térítési díj 1.648,- Ft-ra változik
antidecubitus matracok, a fentivel azonos a helyzet, és megszűnt az egyetlen légkamrás matrac KGY támogatottsága.
Megjegyzéseket a fenti témában a ide a Blogra várunk!
Olvasgatom a Humanitás magazint, abban is a címlaposztorit. A cikk megszokottan jó színvonalú, a benne szereplő fitalember vállalkozása példamutató és hasznos.
Mégis megszólítva érzem magam, mert a kerekessszékes piacon fellépő új szereplő úgy állít tényként dolgokat, hogy az finoman szólva is bulváros csúsztatás.
Könnyű hazánkban azzal vagdalózni, hogy az én termékeim olcsóbbak, ugyanis ebben a "teszkógazdaságos" országban erre ugranak az emberek, csak aztán nézik meg mit vettek és mit is ér az pár év múlva.Azt meg teljesen helytelen, ha az árrés és haszon fogalmakat összekeverjük.Az árrésből gazdálkodunk, ebből a költségek és adók levonása után marad (jó esetben) a haszon, vagy másképp profit.
Mindenki szereti elfelejteni a következőket, amikor arró van szó, olcsóbban is kaphat valamit:
a kerekesszék 5 évre szól (agusztustól 6 évre), vagy tovább, amiből 12 hónap a jótállás és 24 hónap a szavatosság, ez kötelezettség és pénzbe kerül (ld. költség),
a javításhoz szervízháttér (saját vagy szerződött kell) amit nem adnak ingyen, főleg, ha számlát ad a vállalkozó (ld. költség),
nem árt az alkatrészekből raktárkészletet tartani, hogy ne kelljen heteket várni a "tengeren túli" szállítmányra, ebben is áll a pénz (ld. költség),
támogatott termékeket csak szigorú feltételek mellett lehet reklámozni, ennek költsége van,
az érintettek szeretnek a termékkel találkozni, ehhez vidékre is kell járni, amit nem adnak ingyen,
a vidéki kiszállítás is pénz, ami pl. ebben a kategóriában nálunk már ingyenes (ld. költség),
a kereskedő partnerek pedig szintén árrésért (pénz) dolgoznak, a kollegákról nem is beszélve (ld. költség).
Tehát amég a cég indul és egy ember csinálja, addig olcsó és gazdaságos, de nem jut mindenre energia, főleg nem reklamáció kezelésre. Azzal meg csak veszít a cég, ha nem látja el a - sokszor valóban kellemetlen - zűrös ügyeket.
Talán nem véletlen, hogy a hivatkozott cég honlapján immár 2 hónapja a garancia pontban az olvasható: "feltöltés alatt".
Értelmes Fogyasztó (Felhasználó) ezen azért elgondolkodik.
Eltelt lassan 3 hónap, amióta elindultunk az új honlappal és hírlevéllel, de nem írtunk azóta sem az aktív kerekesszékekről. Részben azért, mert már nemigen tudtunk mit ígérni, lesz-e vagy sem támogatott aktív kerekesszék.
Biztosat most sem állíthatunk, de elindítjuk az aktív székes sorozatunkat, bízva benne, mire a 3. rész végére érünk, lesz újdonság is! Akkor pedig lesz új történet a blogban is!
A gerincvelő-sérültek rehabilitációs folyamatát mindig a sérült aktuális állapota határozza meg. Lehet szó a sérülés szövődményeinek kezeléséről, megelőzéséről; a fizikális képességek fejlesztéséről; vagy a pszichés állapot javításáról. Minden kisebb cél elérésének meg van a saját metódusa. Ami összeköti őket, az a végső, hosszú távú cél. Az akut ellátáson túl ugyanis, a rehabilitáció elsődleges célja az önállóság legmagasabb szintjének elérése.
Az önállóság szintjét az határozza meg, hogy a sérült milyen mértékben képes egyedül megfelelni a társadalmi igényeknek. Ha az ehhez szükséges szint túl magas, akkor segítségre van szüksége, hogy a hiányzó képességeket pótolni tudja. Ez jelentheti az elvárás szintek csökkentését (pl. akadálymentesítés), vagy a sérült képességeinek fejlesztését (fizikális tréning, segédeszközök használatának tanulása).
Ma Magyarországon az épített környezet minősége akadálymentesség szempontjából messze elmarad a nyugati normától. Ezért is szükséges, hogy a gerincvelő-sérültek a lehető legjobb segédeszközt kapják meg ahhoz, hogy visszatérhessenek az aktív, mindennapi életbe.
A rehabilitációról kikerülve bárki ellehet otthon egy átlagos standard kerekesszékkel. Nézheti belőle a TV-t, várhatja benne a postást a segéllyel, kimehet vele a konyhába, de az utcára kikerülve (ha nem választja el a lakást az utcától lépcső) az önálló élettere csak az első járdaszegélyig fog tartani. Márpedig, ha valaki igyekszik teljes életet élni, ahhoz túl kell jutni sok-sok járdaszegélyen.
Egy gerincvelő-sérült legfontosabb, a teljesebb életet lehetővé tevő segédeszköze az aktív kerekesszék. Ennek segítségével képes legyőzni számtalan akadályt, ami egy standard kerekesszékkel, annak méreteiből és szerkezetéből fakadóan, megoldhatatlan probléma.
Haladhatunk vele rossz minőségű, egyenetlen talajon, laza szerkezetű talajon (fű, murva, homok), rámpán. Könnyen leküzdhető az ajtó küszöb, a járdaszegély, sőt még a lépcsőn is tudunk vele közlekedni. Kis ügyességgel lefelé is, de ha megfelelő fizikummal rendelkezünk, akkor korlát segítségével a felfelé haladás is megoldható. Igaz, ez már a kerekesszékes technikák közül is az extrém kategóriába tartozik.
Miután súlya a standard székhez viszonyítva meglehetősen kicsi (felszerelve maximum 14 kg), valamint pár mozdulattal kiszedhető a kerék és összecsukható a váz, a személygépkocsiba átülve könnyedén betehetjük magunk mellé, vagy magunk mögé az utastérbe, így a hosszabb utazásokról sem kell lemondanunk, ha épp nincs, aki segítsen.
Mindezek révén lehetővé válik a munkába - iskolába járás, elmehetünk szórakozni, sőt kisebb átalakításokkal a sport is az élet szerves része maradhat.
Innen folytatjuk! Ha érdekesnek találta, küldje tovább Ismerősének, akit érdekelhet!
A cikkért köszönet Hrivnák Gergely gyógytornásznak, környezettervező rehabilitációs szakembernek. A teljes cikket itt olvashatja az Épkézláb magazinban.
Lesz ismét sportnap az OORI-ban!Helyesebben II. MERI Sportnap, azaz a MEOSZ és az OORI közös sport rendezvénye.
2009. június 6-án szombaton, 10 - 18 óráig, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (Budapest XII. kerület, Szanatórium u. 19., térkép itt).
Közben beszélgethetünk az ellátásról, az aktív életről, az ehhez szükséges kerekesszékekről, a várható fejleményekről és ha közben megéheztek (és nem szakad az eső) meghívjuk grillen sült virslire!
A sportok közül a legtöbb ki is próbálható (kosárlabda, tenisz, úszás, kerekesszékes marathon, erőemelés). Ráadásul mindezt paralimpiai bajnokaink segítségével tehető. Ez a nap remek alkalmat nyújt egy kis testmozgásra és a sportágakkal való közelebbi megismerkedésre, beszélgetésre.
Korábban írtam egy szösszenetet a hátrányos helyzetről és az ÁFA viszonyáról, valamint arról, hogyan szokás (máshol) a hátrányos helyzetű embereket segíteni, pl. az adópolitikán keresztül.
Rosszul érzem magam a bőrőmben, mert megint igazam lett. Az ÁFA felemelése július 1-től nem esetleges lehetőség, hanem komoly valóság.
A támogatási rendszer változatlanasága (sőt esetlegesen csökkenő mértéke mellett) az ÁFA nő 5%-kal a gyógyászati segédeszközök jelentős részénél (fogtechnika kivétel, mert az evékenységi Adómentes). Magyarul a térítési díjak nőnek, legalább 5%-kal, a közös teherviselés érdekében.
A segédeszköz kassza meg eleve betarthatatlan lesz, mert nem volt belekalkulálva az ÁFA növelése, ami ugye 40 Mrd forintnál magában kitesz 1,3 Mrd Forintot (nem 2-őtt mert az átlagos támogatási mérték kb 65%-os).
A kérdés csak annyi, meddig lesz elég az idei előirányzat arra, hogy a rászorulók megkaphassák azt, amire szükségük van? Mi lesz akkor, ha elfogy a keret?
A 2006. évi XCVIII. törvénymegszüntette a cégek tájékoztatáshoz (és ezzel az Ön tájékozódáshoz) való jogát, mert minden információ amit - TB támogatott termékek esetében - átadhatnánk Önöknek, reklámnak minősül és tilos!
Sajnos a jogszabály nem rendelkezik a tájékoztatásról, az informálásról és termék bemutatásról, ezt mind egyszerűen reklámként kezeli. Egy kedves Ismerősöm erre joggal kérdezte: "Most már csak azt kaphatom amit az orvosom ismer? Vajon ismer-e elég terméket?" A kérdés jogos, ugyanúgy, mint az aggodalom.
Hozzáfűzni való? Vélemény? (<- ide kattintva e-mailt küldhet, a tovább... feliratra klikkelve ide írhatja be véleményét. A leírtakat a blogba befűzzük).
Csak hasznosan töltsük ki tartalommal és tényleg a hozzáférést segítsük, és ne esztelen dolgokat valósítsunk meg! Gondolok itt arra, hogy korábban láttunk már olyat, épületen belül 3 lépcsőhöz komplett kabinos liftet telepítettek, kétoldali ki és beszállással, ami ugye a kabin minimális méretéből és a ki beszállási plató helyigényéből kiindiulva, már elegendő lett volna egy megfelelő lejtésű rámpa kialakítására. Gondolom olcsóbban... meg áramszünet esetén is használhatóan.
A lényeg az, hogy nagy lemaradást pótolhatunk, így hát rajta!
Kizárólag olyan projektek nyerhetnek el támogatást, amelyek komplex módon kivitelezett és teljes körűen elvégzett akadálymentesítést valósítanak meg. Az elvárásoknak megfelelően megújuló intézményeket bármilyen típusú fogyatékossággal élő személy (akár mozgás-, hallás, látás- vagy értelmi sérült, autista) biztonságosan használhatja majd, hiszen számukra is biztosított lesz az adott közszolgáltatáshoz való hozzáférés, az önálló, segítség nélküli ügyintézés, valamint a megfelelő közlekedési és tájékozódási feltételek. Ha ehhez Önöknelk szakmai segítség kell, klikk >>> ide!
Ahogy alakul országunk költségvetése, ennek következtében pedig az egészségügyre és gyógyászati segédeszközre jutó finanszírozás, átgondoltuk mi is kínálatunkat.
Bevezetjük az univerzális eső- és nedvesség-álló kerekesszéket. Ebben bárki ülhet télen-nyáron, szükség esetén zuhanyozhat benne és a finanszírozó által evárt kedvező áron tudjuk adni. Igaz adaptációs lehetőségei nem túl szélesek, de a rugalmasan kihajló karfák nagyobb méretű személyek befogadására is alkalmasak.
Mennyi lesz a kerekesszéken 2009-ben az ÁFA? - 2008-11-24 11:20:00
Az Unió határain belül hol a legtöbb az ÁFA? (nem nálunk) És a segédeszközökre, orvostechnikai eszközökre? (sajna erre, az a válasz: nálunk).
A sérültek és fogyatékkal élők között között is nagy a különbség mind a fogyatékosság mértéke, mind ennek a kompenzálására szükséges összeg között. Úgy gondolom, akkor sem ildomos úgy ÁFÁ-t emelni (habár állítólag ez gazdasági szükségszerűség is, de a környező országokhoz képest megint hátrányt hoz), hogy azzal az elesetteket és a rosszabb helyzetűeket hatványozottaban súlytjuk.
Mindezt azért mondom, mert nálunk a gyógyszer és a fogtechnika szerepel a kedvezményes 5% ÁFA kulcs alatt (gondolom azért, hogy a fogtechnikus is adjon számlát :-) ), a testtávoli segédeszközök, kerekesszékek pedig nem. Pár éve a kerekesszéket 12% ÁFA terhelte, aztán 15%-ra emelkedett, majd kivették a kedvezményes kulcs alól és megkapta a 20%-os terhet, mint a plazma-TV. Mindezt a támogatások szűkülése, ezáltal egyre nagyobb önrész mellett.
Ez persze nem fog az én dohogásomtól megváltozni, de talán lesz egyszer működő érdekképviselet is. Az tetszik, hogy az adórenszer jelenlegi állásának indoklása szerint: "Az adókedvezmények fontos társadalmi és gazdasági szerepet töltenek be, mivel olyan tényezőket is figyelembe vesznek a közteherviselében, melyekre egy egyszerűbb adórendszer nem képes. Egyrészt igazságosabbá teszik azáltal, hogy bizonyos társadalmi csoportok (pl. nagycsaládosok, fogyatékosok) helyzetét segítik, másrészt olyan tevékenységek és életutak választására ösztönöznek, melyek hasznosak (pl. gyereknevelés, kisvállalkozások működése, beruházás, export). " Ezek szerint kerekesszékes nem fogyatékos, legfeljebb megváltozott képességű.
A rászorulók harmada nem jut gyógyászati segédeszközhöz 2008. október 20., hétfő, 6:41
Több mint félmillió rászoruló ember nem jut gyógyászati segédeszközhöz - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában. A napilap szerint a betegek nagy része nem váltja ki a felírt eszközt, mert a támogatás megszüntetése miatt nincs pénzük rá.
Harminc százalékkal csökkent a közgyógyellátottak száma, és húsz százalékkal kevesebb a támogatás, mint két éve - írta a hétfői Magyar Nemzet. Öt-hétszázezer ember marad ellátatlanul - mondta a napilapnak az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége főtitkára, Tóth Zoltán.
A Magyar Nemzet szerint a kormány nem hajtotta végre a 3,6 milliárd forint forrásigényű korrekciót a gyógyászati-segédeszköz-ellátásban. Az Orvostechnikai Szövetség emiatt arra kéri a kormányt, hogy a tavasszal jogszabályban kihirdetett változásokat november elsejétől vezesse be, ha már az eredeti, szeptember 3-i időpontig ez nem történt meg - olvasható a Magyar Nemzetben. Az Orvostechnikai Szövetség ezen kívül arra szólítja fel a döntéshozókat, hogy tegyék lehetővé a közgyógyellátottak magasbb minőségű termékekhez való hozzájutását, a termék árával megegyező mértékű támogatást, és ne gátolják a forgalmazást magas termékismertetői díjak befizetésének megkövetelésével.
Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter 2006 őszén sok beteget kizárt a támogatásra jogosultak köréből. 18 éves kor fölött megszűnt a támogatás a szemüvegkeretre, a lúdtalpbetétre, és csökkent a kötszerekre adható keret is. Ugyanakkor például a fekélyes betegek havi kötszerszükséglete 20-25 ezer forintba is kerülhet. A napilap szerint a megemelkedett térítési díjak miatt a betegek jelentősé része inkább ki sem váltja a felírt terméket.
Néztem ma délután a gyerekeket. Játszottak egymással, saját kitalált szabályaik szerint. A szabály mindig úgy alakult, ahogy a kitalálónak kedvezőbb volt. Ha nála volt a méz, akkor úgy, hogy az nyer, akinél van, ha nem volt nála, akkor úgy, hogy az nyer, akinél nincs.
Sokszor úgy érzem, így működik az államigazgatás bizonyos része is. Azt kérnek, amihez kedvük van, hiába írja elő a törvény mit lehet, egy kicsit csavarnak rajta. Hallottam ui., hogy az OEP bizonyos iratok beadásánál a Közjegyzői törvényre fittyet hányva nem fogadja el bizonyos - egyébként egy példányban létező - iratok közjegyző által ellenjegyzett hitelesített példányát, csak az eredetit. Pedig a tv. értelmében a hiteles másolat attól hiteles, mert ua. tartalmazza és ezt az azonosságot igazolja a Közjegyző. A Hivatal szerint azonban nem. Abba már bele se merek gondloni, mi van, ha a T. Hivatal az általa bekért egy eredeti példányt "véletlen" elhagyja... Akkor kinek a felelősségére lehet a "pótolhatatlant" helyettesíteni?!
Piszkálódós, feljelentős játékok - 2008-03-13 21:08:00
Most már túl egy APEH vizsgálaton is, melyet - mint megtudtuk - telefonon érkezett "közérdekű bejelentés" alapján hajtottak végre, írok még a témáról (szigorúan az én vonatkozásomban, nem általánosan):
Egy: a "közérdekű bejelentés" ebben az esetben egy álnok dolog, mert az illető saját panaszát adja elő, általánosítva egy személy/cég ellen. Mivel közérdekű, ki fogják vizsgálni, energiát nem kímélve. Eddig ez rendeben. De miért nem lehet egy kicsit megfeddeni a kedves bejelentőt, ha úgy tűnik nincsen igaza (vagy a sértett ez esetben éljen ellen "közérdekű bejelentéssel") ? Válasz: azért mert az adtvédelmi tv. védi a kedves bejelentőt, nem tudódhat ki, ki is ő. Ez bizonyos esetekben és alapvetően akkor, ha a "közérdekű bejelentés" arra van amire, teljesen jogos. A jogalkotó is így gondolta, ne lehessen fejbe csapni azt, aki látott valami bűntettet és segít elkapni az elkövetőt. Na de ha úgymond valótlan dolgot állít, kiszínezi az esetet, netán félrevezet hatóságokat, akkor miért nem lehet azt mondani neki, köszönjük, nem volt igaza, ki lehet fizetni az okozott költségeket. Még királyaink idején ezért deresre lehetett kerülni. Kettő: ha valakit megbüntetnek a bejelentés hatására, attól a sértettnek okozott vagy általa vélt kárt ki téríti meg? Az adóhatóság ui. bírságol, beszedi ami őt illeti és nem kötelez a bejelentő kártalanítására, hiszen a fentiek alapján nem mondhatja meg, kit kellene kisegíteni a bajból. Tehát kitolhatok valakivel, de a problémám megmarad. Olyan "dögöljön meg a szomszéd tehene is" íze van. Három: bejelentés telefonon (!). Ez meg olyan titkosszolgálatos, meg telefontanus jellegű, de nem olyan súlyú! Négy: más is küzd ezzel, mert ez olyan olcsó szórakozás, amivel sokakat lehet bosszantani, meg különben is olyan jó feljelenteni és legalább eltelik a nap, amikor valamivel foglalkozott az unatkozó bejelentő. (Elnézést, de tapasztalatból mondom, aki rohan, hajt a megélhetéséért, az nem ér rá igazán feljelentgetni, főleg hivatali nyitvatartási időben.) Találtam hasznos segítséget a Sztaki szótár lapján, hogy ne kelljen annyit gondolkodni, meg készülődni, hanem mehessen szakmányban a feljelentés küldés a feljelentő géppel! A lényeg pedig: csináljuk névtelenül és meg se próbáljunk normális módon (pl. megbeszélve) megoldást keresni! (Lehet, hogy sikerülne...) Nem a mi időnk, nem kár érte ...
Találtam valami fergetegeset az interneten. Ez a csoda: a csadakerék "MagicWhhels". Egy érdekes belső áttétellel, ami a kerékagyban van, akkumulátorok és motorok nélkül megsokszorozható az erő (duplázható, de kétszer annyit is kell tekerni). A termék leírása itt: Magic wheels. Igaz, amerikai és nagyon amerikai, de jól használható bizonyos helyzetekben, bizonyos emebereknél.
Lesz hamarosan egy népszavazás komoly, mindenkit érintő kérdésekről, a jövőnkről. Több újság végzett felmérést és értékelést ki megy el szavazni, elmegy-e egyáltalán. Nekem Sebeők János filozófus, író hozzászólása tetszett a legjobban: "Az ágyak melletti trezor egy nagy freudi elszólás. Nem a ... felkereshető orvos, a lakóhelyhez közeli kórház, ... a fontos, hanem az, hogy jó helyen legyen a pénz." Érdekes gondolat és szokatlan megközelítés, de jelen felállásban meghökkentően találó. Amolyan sebeokös.
Az iparosodott országokban a piac által szabályozott módon alakultak ki az értékesítési csatornák, klasszikusan a gyártók a termék jellegétől függően kereskedelmi csatornákon, hol pedig a gyártó közvetlen kereskedelmi képviselőin (ügynökein) keresztül.
A kereskedelmi értékesítés általában több lépcsős, a gyártó eladja a terméket a nagykereskedőnek, az pedig a kiskereskedőknek legtöbbször üzleteknek. A terméket itt vásárlók megtekinthetik, majd tapasztalataik, igényeik alapján megvásárolják.
Az ügynökön keresztüli értékesítés lehet egy lépcsős, amikor az ügynök a gyártótól kapja a terméket, de lehet több lépcsős is, amikor vagy nagykereskedőtől vagy kereskedelmi ügynökségtől szerzi be.
Az ügynöki kereskedelem nagy előnye a közvetlen ügyfélkontaktus, amikor a termék tulajdonságai mellett (helyett) az eladó ismertsége, rábeszélőképessége adja el a terméket. E kereskedelmi forma speciális változata a hálózatos kereskedelem, ahol a termék árára rakódó árrésen az egymás alatt álló kereskedelmi lépcső tagjai - csökkenő mértékben - részesülnek.
A kereskedelemben élő különböző modellek alkalmazói mindig megpróbálták bebizonyítani, hogy az általuk követett módszer a jobb, hiszen ha az áru az ő rendszerükön keresztül jutott el a fogyasztóhoz, akkor az árrés egy (vagy nagyobb) része náluk maradt, biztosítva megélhetésüket.
Vannak termékek, amelyeknél fontos a szemrevételezés, a kipróbálás, a megfelelő méret és egyéb paraméterek kiválasztása, de nem elhanyagolható az esztétikum kérdése sem. Különösen igaz ez olyan termékekre, mely egészségi állapotunk helyreállításában, megőrzésében segítenek. Ilyen termékek az orvostechnikai eszközök, beleértve a gyógyászati segédeszközöket is.
A Magyar Közlöny 98. számában (2007. 07. 26.) megjelent a 39/2007. (VII. 25.) EüM rendelet a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007 (III.24.) EüM rend. módosításáról
A rendelet július 30-tól hatályos.
Ebben törlésre kerültek régi kifutó és olyan termékek, melyeknek az előző időszakban TB támogatással nem volt forgalma.
Cégünk termékei közül így törlődött az adaptív kerekesszékek nagy része, a listán eddig szereplő egyetlen gyermek aktív kerekesszék a Tommy 1.820és az egyetlen valóban utcai kerekesszék az Optimus 3.622.
Az így elérhető megtakarítás mértékét nem tudjuk számszerűsíteni. Valószínűleg azért nem, mert ha nem volt forgalom TB támogatással (egyedi engedélyre és magán vevők által igen!), akkor az nem igen kerülhetett pénzbe a kasszának. Ha pedig törlölnek olyat, ami eddig nem került pénzbe, akkor a megtakarítás értéke nulla. Persze számolhatunk úgy is, hogy több, mint nulla, mert ezután már akkor sem fog pénzbe kerülni, ha netán Valaki merne ilyet kérni!!! Benne van persze az üzenet is: az alap ellátás jár minden biztosítottnak, DE ennél többet csak üzleti alapon lehet kapni. Az elgondolás pénzügyileg helyes, bár a rendszeresen hangoztatott szolidaritás elvébe több is beleférhetne.
Kellemetlen meglepetés érheti ezután azt, aki vigyázott eszközére és úgy gondolja, olcsóbb neki is és a biztosítónak is, ha a 6 éves kerekesszékén végeztet mondjuk gumicserét néhány ezer forintért, ahelyett, hogy újat iratna fel.
Ezt ugyanis TB támogatással már nem teheti, mert lejárt az ötéves kihordási idő.
A jogszabályalkotó - megakadályozandó az országosan néhány esetben éves rendszerességgel végzett, összesen túl sokba kerülő javítást - korlátozta ezt a lehetőséget.
Egyrészt az eszköz javítása nem kerülhet többe a kihordási idő alatt, mint az eszköz TB által elfogadott ára, továbbá nem lépheti túl a kihordási időt sem.
Ha ezt - a szinte ellenőrizhetetlen tényt (mivel az eszközt bármelyik boltban ki lehetett váltani és bármelyik cégnél lehetett javíttatni) - nem ellenőrzi a javító, akkor nem kapja meg az érte járó pénzt, sőt évek múlva kamatostul fizetheti vissza.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy Önök
bonyolultabb adminisztrációra számíthatnak (elnézést kérünk érte a jogalkotó helyett)
másrészt javasoljuk Önöknek, hogy a lejárati idő után irassanak új eszközt (ezt pénz kiáramlás a kasszából, ilyet mi nem is kérhetünk és nem is kérünk, DE Önöknek KELL egy használható kerekesszék),
Másrészt azt jelenti, (reményeink szerint legalább feltételezi) a biztosító átgondolja, továbbá kidolgozza egy javítás előtti ellenőrzés és lekérdezés lehetőségét!!!
ne utólag büntessen, olyan munkáért amelyet elvégeztek és Önöknek létszükséglet!
Az alap gondolat (értsd túlköltés megállítása) egyébként jó, de ehhez kötelezően vagy egy szervízkönyv, vagy chip-kártyás TAJ-kártya kellen, mert akkor az adatok - megfelelő garanciák mellett - gyűjthetők és a javítók által előzetesen lekérdezhetők lennének.
Ha van megjegyzése, DE nem karaja, hogy más is ezen a lapon lássa, akkor írjon itt!
Megjelent a gyógyászati segédeszköz lista - 2007-01-30 21:22:00
Az Egészségügyi reform újabb lépésenként megjelent a gyógyászati segédeszköz lista legfrisebb kiadása.
Bizonyára emlékeznek, a korábbi - sokáig legutolsó lista - 2003. májusában jelent meg és a 2002 decemberi ártárgyaláson kialkudott árakat jelentette meg. Azóta a rendszerbe új támogatott termék nem került be, sok helyen pedig a régi pazarló struktúrát rögzítette.
A reform részeként a befogadási rendszer is hamarosan változik, és a KGY-os termékek lsitája folyamatos változásban lesz, annak érdekében, hogy a Biztosítónak legkevesebbet kelljen költenie, ami érthető szempont. Megjelenik a transzparens befogadás, mely átlátható lesz, de olcsó nem, így is korlátozva az új termékek felkerülését a támogatotti körbe.
Egy lista már megjelent 2006. novemberében, ezt most felváltotta egy még újabb, melyben a támogatások jelentősen változtak, továbbá a KGY-os termékek ára és köre is tovább szűkült. Számításba vették az adott termékek korábbi forgalmi részesedését is, azaz Kgy-os csak az a legolcsóbb termék lehet, amelynek már volt forgalma.
Sok embernek meglepetést jelent, hogy az eddig megszokott eszközökért havonta több ezer forintot kell fzetnie, vagy váltania kell egy eddig meg nem szokott, de olcsóbb és remélhetőleg nem gyengébb minőségű termékre.
A költségvetési cél és a közpénzekkel való takarékoskodás fontos és prioritást élvező szempont. Ezzel "csak" a megváltozott képességű emberek igényei állnak szemben. Valóban szembenállnak, vagy van rövid távon is kielégítő megoldás?
A megváltozott indikáció körök (azaz mit mire írhat fel az orvos), a jogosultságok (azaz melyik orvos mit írhat) és az új támogatási mértékek (nettó Forintban és százalékban) megjelentek a Magyar Közlönyben. Excel táblázatban letölthetők az OEP honlapjáról, vagy ide kattintva.
A jogszabályok értelmében november 31-ig felírt eszközök decemberben a novemberi támogatás alapján írhatók fel.
Alapvetően a sajtó hírei támaszkodhattunk eddig, ahol megszellőztették: változik a TB támogatott segédeszközök térítési díja, mivel a szakminisztérium csökkenti a támogatások mértékét. A végleges képet árnyalja majd, mit mennyivel csökkentenek, mi marad közgyógyos, mi az ami kevésbé változik, és hogyan függ ez össsze a deklarált céllal, azaz a rehabilitáció hazai erősítésével. Október 16-tól - állítólag - kapható lesz az új közlöny, mely mindenre fényt derít.
Zöld könyv az egészségügyről - 2006-09-06 07:48:00
Nem túl régen volt a rendszerváltás, de annyi bizonyos, hogy nem volt Kormány amelyik azóta nem szerette volna az egészségügy rendszerét megreformálni.
Ennek szándéka minden esetben az volt, hogy egy óriási rendszerről van szó, mely rengeteg pénzből gazdálkodik, úgy, ahogy. Van benne minden: elégedett beteg, elégedetlen, jól kereső szakember, éppen hogy eltartott, kényelem, hajtás, lelkiismeret, sok pénz, forráshiány, maszekolás, pazarlás.
A jelenlegi helyzetben megérett a változás iránti igény. A változtatás nem könyyű, mert szinte mindenkit érint, hiszen lehet beteg, de azért is, mert több százezren dolgoznak a rendszerben, tehát majdnem minden családnak van valaki ismerőse az egészségügyben, így valami személyes kis képe is. A gond az, hogy a rendszernek átalakítás közben is működnie kell, valahogy úgy, mintha az úton menet közben cserélnénk kereket vagy olajat az autón.
A jelenlegi helyzet összegzését és a kiút keresés irányait jól fogja össze a tárca anyaga, a "Zöld könyv". Olvassák el, érdemes! A segédeszköz ellátásról meg nyugodtan írjanak!
Már megint egyedi méltányossági engedély - 2006-07-16 21:12:00
Emlékeztetőül: Létezik az Egészségbiztosítási Törvénynek egy része, mely szerint a nem támogatott, de a beteg ellátásához szükséges eszközök úgynevezett egyedi méltányossági engerdélyre megkérhetők a biztosítótól. Ez azt jelenti, ha több embernek van ugyanarra szüksége (pl. aktív kerekesszék, állító berendezés), akkor sem lehet automatikusan megkapni, csak orvosi indoklás alapján - ettől egyedi - és anyagi helyzettől függően különböző térítést kell fizetni érte - ld. méltányosság.
A helyzet nem lett egyszerűbb, de az átláthatóság végett az Egészségbiztosítási Közlöny (tudták, hogy van ilyen?!) 2006. június 30-i számában megjelent az OEP Főigazgatójának 22/2006 utasítása a gyógyászati segédeszközök Egyedi Méltányosságból történő elbírálásának menetéről. Anélkül, hogy bármi bántó szándék lenne bennem és megsértenénk valakit (ha úgy éreznék, rögtön itt meg is követem az Illetőt), csak szerényen jelzem, az utasítások közt utolsó helyen szerepel, legelöl a reprezentációs keret elköltésének és elszámolásnak módja található. Tudom, ez csak időrendiség miatt van így, de mégis érdekes.
A szabály rendszer nem lett átláthatóbb, de legalább világos, mikor nem kaphat valaki speciális eszközt. Ez legalább jó, nem?
Hát nem. Ugyanis - egyébként érthető költségvetési szigor miatt - megnézik, a Kérelmező eddigi kórisméje alapján a betegségéhez rendelt és az kért eszköz indoklásában leírt BNO szerepel-e korábban az OEP-nek leadott jelentésekben (ha nem, nem jár eszköz, mert új betegség ugye ki sem alakulhatott), ha pedig szerepelt, akkor megnézik, a kért eszközhöz hasonlót váltott-e ki kihordási időn belül. Logikus?
Igen! A baj csak az, ha a friss sérültre rátukmáltak valamit, aminek mondjuk 5 évig kellene őt szolgálnia, de kiderül a második évben, hogy már nem jó neki, mert az állapota megváltozott, pl. kiderült mennyi a megmaradt izomereje baleset után, akkor sem jár még 3 évig semmi. Maximum a szája... Végső esetben állapot változás miatt irathat új eszközt, és kaphat valami listán szereplő, nem neki valót, de egyedire jót nem kérhet. Mert ez így gazdaságos. Gondolom én.
Jó ez így ?! Jogszerű? Ha rendben van, bocs, hogy szóltam..
A szakma jeles képviselőivel együtt régóta vallom, hogy a rehabilitáció szerepe az adott személy fogyatékosságának következményeit minimálisra csökkenteni, tervszerű, együttes és összehangolt egyénre szabott alkalmazásokkal.
Ez feltételezi, hogy a gyógyászati segédeszközök és ápolási eszközök (orvostechnikai eszközök) a rehabilitációban:
a fogyatékosság következményeinek kezelésére,
tüneteinek csökkentésére vagy kompenzálására,
kiesett funkciók és testrészek vagy fiziológiai folyamat pótlására vagy módosítására legyenek alkalmasak.
Ez az alkalmasság a gyártók szándéka szerint fennáll, hiszen ők sem akarnak betegeiknek, ügyfeleiknek rosszat. Így olyat gyártanak, amire úgy vélik, szükség van. Ez azonban igaz a lakosság mintegy 80-85%-ra, a gondok a „maradék" 20-15%-kal vannak, hiszen nekik nem elég a konfekció, az illesztés egyénre szabás nélküli megoldás. Jelenlegi - esztétikai műtét alatt álló - egészségügyünk és biztosítási struktúránk ezt a kérdést még nem kezeli.
Az ezt orvosolandó egyedi méltányossági ügyek kezelése akadozik, bár nem kifejezetten ügyintéző-hiány miatt.
Felmerül a kérdés, akkor mit tehetünk?
Sokat! Először is tájékozódunk, meghatározzuk igényeinket és utána keresünk eszközt, melynél nem csak az a fontos, hogy jól nézzen ki!
Miért is fontos a megfelelő eszköz kiválasztása?
Mert csak a megfelelően megválasztott eszköz teljesíti feladatát.
Mi az amit mi tudunk Önnek nyújtani, hogy az eszköz jó és használható legyen?
Feltárjuk Önnel és hozzátartozóival a szükségleteket
Felderítjük a különböző rizikókat
Tájékoztatjuk Önöket a megoldásról és arról, ami nem oldható meg
Megmutatjuk és betanítjuk az eszközök megfelelő használatát
Ezt pedig azért tesszük, mert nem csak mondani szeretjük: „Megoldásokat kínálunk!", hanem rehabilitációs megoldást nyújtani, melynek feltétele, hogy Önök elégedettek és motiváltak legyenek!
Egyedi méltányossági engedély - 2006-05-23 15:14:00
Létezik az Egészségbiztosítási Törvénynek egy része, mely szerint a nem támogatott, de a beteg ellátásához szükséges eszközök úgynevezett egyedi méltányossági engerdélyre megkérhetők a biztosítótól. Ez azt jelenti, ha több embernek van ugyanarra szüksége (pl. aktív kerekesszék, állító berendezés), akkor sem lehet automatikusan megkapni, csak orvosi indoklás alapján - ettől egyedi - és anyagi helyzettől függően különböző térítést kell fizetni érte - ld. méltányosság. Ez rendben is van, ha a pénztár (jelen esetben az egyetlen hazai OEP) az általános anyagi nehézségek mellett nem utasít egy csomó jogos igényt - az orvos sem mondaná, hogy kell, meg nem töltene ki egy rakás papírt - amit egyre inkább megtesz. Mikor is utasít el az OEP? Ha pl. utcai közlekedésre vélelmezhetően alkalmas eszközt kér gyermekének a szülő - pl. terápiás triciklit vagy elektromos kerekesszéket - mert így védi a gyermeket a közúti veszélyektől. Ha pl. egy adott típusú eszközt kér valaki, melynek kialakítása, kényelme és használati komfortja neki megfelel és indikációval alátámasztható, akkor azért javasol másikat, mert olcsóbb. Ha pl. valaki elfelejtett ilyet kérni február 15-e előtt, amikor még nem jelenlegi formájában működött a rendszer.
Nem zavar senkit sem az esélyegyenlőség - sokat hangoztatott és lábal tiport eszméjének - újabb meggyalázása?
Ezt a kérdést többen feltettük magunknak, miután sokszor Önök is megkérdezik: mi miért kerül annyiba, amennyiért adjuk.
Ne várjanak itt közgazdasági elemzést tőlem, hiszen a hagyományos költségelemek és a működés összege minden cégnél más és más, mint ahogy az is miként fekteti be az így megnyet forintokat.
Általában azonban a gyógyászati segédeszközökre is igaz, nem mind arany, ami fénylik.
Tudjuk, hogy lehet kerekesszéket már ma is harmincezer forint körül kapni, sőt nem is túl rosszat. A kérdés csak az mir e szánták, mennyi időre és ha elromlik van-e aki megjavítja. A példát a MEOSZ elnökétől hallotam egy nagysikerű fórumon, ahol a TB által kiírt ártárgyalásról volt szó, mivel az OEP kitalálta, a legolcsóbb termék less kategóriájában egyedül közgyógyos: van olyan 30 ezer fointos távolkeleti kerekesszék, mely kiválóan használható, nem túl nehéz és két évig kifogástalan állapotú.
Uána azonban elöregszik a műanyag küllős kerék és kitörik. Kapni ugyanilyet vagy olyat ami a helyére betehető lenne, már nem nagyon lehet, de ha igen az akkor több mint 15000 Ft plusz a munkadíj. Tehát alapban az eszköz olcsó, csak részei nem pótolhatók, nincs aki javítsa, így dupla anyiba kerül vele az ellátás, mint amibe először kerül. Ez meg már ugyanannyi, mint az 5 évre szánt kerekesszék ára.
Tessék elgondolkodni, mi is az olcsó?