A család fekete báránya …
Szerkesztői megbeszélés tárgya volt a következő szám összeállítása. Az újság első számának hátoldalán biztosított vélemény-nyilvánítási lehetőségre a postán kapott levelek, e-mailek összesítése: „Ez bizony karcsú” – jegyzi meg Annamari. Nem különösebben lep meg, mondom, és nem a pesszimizmus beszél belőlem, sokkal inkább számos tapasztalat. Zoli arcán beszédes kifejezés ül, ezt bizony jó volna tudni. Elhangzik még a témával kapcsolatos felvetés, nevezzük találgatásnak, aztán folytatjuk a megbeszélést, véglegesítjük a következő szám minden kérdését. Kocsiba ülök és hazafelé tartva Budakesziről, a Slágerrádió hallgatása és a már jól ismert út megengedi az agyamnak, hogy újra elővegye a kérdést, miért is ez a passzivitás a sérültek részéről?
Egyértelműbb a történet, ha valaki sérülten születik a családba. Szegény kis poronty, egész életén át szüksége lesz a család fi gyelmére, védelmére, és igyekeznek megóvni őt a „kíméletlen élet” minden viszontagságától. Szó se róla, szép, nemes, dicséretes az önfeláldozó elképzelés mindaddig, amíg az rá nem telepszik a sérültre, elnyomva annak véleményét, akaratát, figyelmen kívül hagyva, hogy eltelt közben tizenöt-húsz év. A már felnőtté vált ember beletörődve – vagy nem –, azt tapasztalja, amiben felnőtt, döntenek róla, helyette és nélküle, tisztelet a ritka kivételnek.
Akkor is így kezd el működni a féltő családi szeretet, ha az illető már felnőtt, kialakult egzisztenciával rendelkező és évek óta külön él a szülőktől, és csak átmenetileg szorulna csak segítségre.
Fontosnak tartom megemlíteni, nem konkrét esetről, hanem tipikus viselkedésről, jelenségről tettem említést. Az eredeti kérdéshez visszatérve, a passzivitás általam vélt egyik oka talán ebben keresendő, és most csak a közvetlen hozzátartozókról beszélek, a társadalom egyéb szereplőit nem említve, akik gazdagon rásegítenek a jelenségre.
Ha valakinek más magyarázata volna, szívesen venném ha megosztaná azt velünk!
Tisztelettel
Harmath János
Ön innen letöltheti az Épkézláb magazin III. számát, ha az alábbi képre kattint
vagy
kérheti a nyomtatott számot is, ha e-mailt ír nekünk.